Rovatok: Rendezvények

VII. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferencia

2017-10-19

A VII. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára 2017. december 1-én, 09.00-16.00 óra között Budapesten a Hotel Hungaria City Centerben (1074 Budapest Rákóczi út 90.) kerül sor.


A Konszenzus Konferencia szerves folytatása a korábbiaknak, hiszen európai és amerikai példák nyomán, Magyarországon először 2003-ban szerveztük meg az I. Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciát, melyet 2005-ben, 2007-ben, 2009-ben, 2011-ben és 2014-ben még további öt követett, számos orvosi tudományos társaság részvételével.

A konferencia áttekinti a kockázat-besorolás jelenlegi helyzetét, az életmód változtatás lehetőségeit, és ajánlásokat fogalmaz meg a nagy kockázati tényezők kívánatos célértékeinek elérésére, valamint a kuratív, preventív és protektív gyógyszeres és egyéb kezelésre vonatkozóan.

Külön aktualitást ad a Konferenciának az, hogy 2014 óta több európai és amerikai ajánlás is napvilágot látott, melyek számos ponton eltérnek egymástól, így el kell döntenünk, hogy a magyar ajánlás mely elemeket tart megfontolásra és esetleg beépítésre érdemeseknek. Ennek előmozdítására a Tudományos Szervező Bizottság – a társaságok képviselőivel ez év októberében tartandó – Kerekasztal Konferencián alakítja ki a 2017. évi irányelv lényegét, melyet közmegegyezéssel terjesztünk a novemberi Konszenzus Konferencia elé. Az összeállítást a bizonyítékokon alapuló orvostudomány elveit szem előtt tartva, és a ma elfogadott nemzetközi irányelvek figyelembevételével készítjük el.

A konferencián résztvevők előadásokat hallhatnak az elmúlt három esztendő új vizsgálati eredményeiről, illetve ezek alapján javaslatot tesznek szakterületük ajánlásaira. A konferencia anyagát színes poszteren sokszorosítjuk, orvosi folyóiratokban, kongresszusokon ismertetjük, végrehajtását további állapotfelmérő vizsgálatokkal ellenőrizzük.

A kardiovaszkuláris betegségben szenvedők kockázatának becslését, a megelőzés lehetőségeit és a betegségek kezeléseinek irányelveit összefoglaló, a mindennapi gyakorlat számára szolgáló ajánlást szeretnénk közreadni, amely valamennyi orvoslásban tevékenykedő szakember számára vezérfonal lehet.

Budapest, 2017. október

 

Prof. Dr. Szollár Lajos
A MAT tiszteletbeli elnöke
a Konferencia elnöke
Prof. Dr. Karádi István
a MOTESZ elnöke
A Konferencia Társelnöke
   
Prof. Dr. Tóth Kálmán
A MKT elnöke
a Konferencia Társelnöke
Prof. Dr. Paragh György
A MAT elnöke
a Konferencia Társelnöke

 

A meghívó megtekintéséhez kattinson a képre!
 
 

Kapcsolódó dokumentumok: 1. MEGHÍVÓ (PDF)
2. RÉSZLETES PROGRAM (PDF)

Cikk értékelése

Eddig 1 felhasználó értékelte a cikket.

Hozzászólások